https://scale4x4rc.hu/

Scale Lexan Jeep JK
https://scale4x4rc.hu/viewtopic.php?f=10&t=316
Oldal: 1 / 1

Szerző:  citroenpeti [ hétf. feb. 25, 2013 8:57 pm ]
Hozzászólás témája:  Scale Lexan Jeep JK

Sziasztok!

Mióta az Axial kihozta ezt az autót azóta gondolkodtam rajta, hogy a sok rövid tengelytávú racing és polcos autó mellé jó lenne egy ilyen üthető, verhető viszonylag scale lexan dög. Erre a mostani hétvégéig azonban várni kellett, de szerencsére egyből tudtam is vele foglalkozni egy kicsit.
Megkapta a rég nem használt Rc4wd-s Interco Super Swamper gumikat fekete felnivel, két, a gyárinál kisebb külső tükröt (ha véletlen mégis pályára tévednék vele)és néhány scale kiegészítőt. A kiegészítők közül a hátsó lábtérben lévő két félbevágott polifoam tekercset emelném ki, amivel ennek a kasztninak a gyengéjét szerettem volna kijavítani nevezetesen azt, hogy nem csinálták meg túl mélyre a lábrészeket.



Kép Kép Kép Kép
Kép Kép



Ha időm engedi, akkor nekiesek a világításának, kap előre sárga amcsi h. jelzőket, egy csörlőt meg legalább egy sofőr bábut aztán irány a vadon, mert aztán addig csicsázom, hogy úgy jár mint a Wraith, hogy a végén nem merem gyepálni.

Szerző:  Leowrc [ hétf. feb. 25, 2013 9:02 pm ]
Hozzászólás témája:  Re: Scale Lexan Jeep JK

Hi
Nagyon jó lett a gépsárkány!! Nekem is bejön ez a bódé, minden hibájával.
A célom nekem is valami hasonló bántható autó.

Üdv: Leo

Szerző:  citroenpeti [ pén. márc. 15, 2013 9:42 pm ]
Hozzászólás témája:  Re: Scale Lexan Jeep JK

Leowrc írta:
Hi
Nagyon jó lett a gépsárkány!! Nekem is bejön ez a bódé, minden hibájával.
A célom nekem is valami hasonló bántható autó.

Üdv: Leo


Köszönöm!

Szerző:  citroenpeti [ pén. márc. 15, 2013 10:00 pm ]
Hozzászólás témája:  Re: Scale Lexan Jeep JK

Sziasztok!

Azóta megvolt az első teszt is, íme néhány (telefonos) kép:

Kép Kép Kép
Kép Kép Kép

Szerző:  Patent Laci [ szomb. márc. 16, 2013 9:39 am ]
Hozzászólás témája:  Re: Scale Lexan Jeep JK

Szia Peti!

Nagyon dögös a szerkezet, milyen méretűek a gumik?

Szerző:  batkaaa [ szomb. márc. 16, 2013 2:03 pm ]
Hozzászólás témája:  Re: Scale Lexan Jeep JK

Patent Laci írta:
Szia Peti!

Nagyon dögös a szerkezet, milyen méretűek a gumik?

120mm ha jól látom Interco Irok

Szerző:  Patent Laci [ szomb. márc. 16, 2013 3:08 pm ]
Hozzászólás témája:  Re: Scale Lexan Jeep JK

Köszike! ;)

Oldal: 1 / 1 Időzóna: UTC + 1 óra
Powered by phpBB® Forum Software © phpBB Group
http://www.phpbb.com/